Mindig is jobban szerettem a saját készítésű segédanyagokat, mert igazodott ahhoz, amit szerettem volna megtanítani a gyerekeknek. Ezért gondoltam azt, hogy az őszi szünetben elkészítem a saját School flashcards változatomat. A megtanulandó szavakat egy-két számomra fontos szóval is kiegészítettem, melyekről azt gondoltam, hogy ebben a témakörben itt a helyük.
Három változatot készítettem, így többféle játékhoz, feladathoz is fel lehet használni.
Készült egy változat , ahol csak képek vannak.
A következőn a képek és a szavak is rajta vannak.
A harmadik változatban csak a szavak szerepelnek..
Mit lehet velük játszani? Egy korábbi cikkemben tettem pár javaslatot, melyet ide kattintva máris olvashattok.
Ha szeretnéd ezeket a kártyákat, akkor innen tudod megszerezni:
DOWNLOAD